Jó és rossz napok

Olyan jó, hogy Istennek még mindig van terve és megtanítanivalója számunkra:

http://www.golgota.tv/?p=23681

Ha mi maradnánk is ott, ahol vagyunk, úgy, ahogy vagyunk, Isten viszont elősegíti a növekedést, a megszentelődést, hiszen neki ez a célja velünk. Sokszor dobálózunk ezekkel a kifejezésekkel: növekedés, formálódás. És elfelejtjük, mekkora súlyuk van ezeknek, mik vannak ezek mögött a szavak mögött. Ha csak arra gondolunk, hogy mit művel egy fazekas egy agyagedénnyel, ahogy gyönyörű formát ad neki...hát nem szívesen lennénk a helyébe. A formálódás fájdalmas dolog. Úgy is mondhatnánk, hogy kényelmetlen és zavaró. De szükséges és Istennek célja van ezzel is. Ezeket a reménytelen, keserű, lehangolt érzéseket és napokat is át kell élnünk. És mindenkinek, Isten minden gyermekének vannak ilyen periódusai. Ekkor találkozunk a mi gyengeségünkkel, a hitünk kicsinységével és a bűneink végtelenségével. Isten viszont már nem a bűneink szerint bánik velünk - mindazokkal, akik hiszünk Jézusban, kértük és elfogadtuk a bűnbocsánatot. Ezek után a periódusok után Isten szeretete betölt, hisz megláttatja velem, hogy annak ellenére, hogy most még jobban bűnösnek látom magam,még jobban reménytelen eset vagyok, az életem egy nagy káosz, ő ennek ellenére elfogad, szeret, értem mindent megtesz/megtett. A Sofóniás könyvének 3.17. versében azt olvassuk, hogy Isten értem/miattam/nekem énekel. Isten? Nekem énekel? Fakadtatok már énekre valaki miatt? Gyerek? Szerelem? Egy csodálatos érzés? Azt hiszem nem lehet fokozni az odaadást, ha valaki valóban elkezd énekelni valakinek, mert annyira odavan érte...Hát Isten így van veled, velem. Ez legyen az identitásunk: Isten szeretett gyermekei legyünk.

Jób is az volt. Isten nem szerette kevésbé, mikor gazdag volt és mindene megvolt emberileg nézve és utána sem, mikor még az egészségét is elvette, hogy az egész testét hólyagok borították – minden lélegzet fájdalmas lehetett. A tökéletes szenvedés. Mikor arról beszéltünk, hogy miért is kerülhetett Jób könyve a Bibliába, akkor azt is megemlítettük, hogy ami Jóbbal történt egy emberi életöltő alatt, az kb. mindenfajta szenvedést űberelt. Mindannyiunkat érnek tragédiák, de én még ennyi sok rosszat egy embertől sem hallottam vagy olvastam. Isten felhasználta Jób életét, hogy megtanítson valamit, amit Jób maga is megtanult és mi is megtanulhatunk – ha bölcsek vagyunk, akkor az ő kárából, és nem kell nekünk is mindezt megélnünk ehhez. (bár ha a saját bőrén tapasztalja az ember ugyanezt kicsiben, talán jobban megmarad – Isten tudja, hogy mikor mit kell felhasználnia számunkra, hogy megtanuljuk a leckénk). Szóval Jób története mindenképpen arra tanít, hogy a felszínnél mélyebbre kell ásni. Jób nem csak sikeres ember volt, de istenfélő is, egy lelki vezető, egy jó ember. Viszont ha leülnénk beszélgetni vele a történések előtt és után, lehet, hogy nagyon más benyomásunk lenne. Isten egy olyan emberen keresztül mutatott rá egy fájó pontra az emberiség történetében, akinek aztán igazán nem volt sok takargatnivalója. Ez a fájó pont a bűn. Nem áll szándékomban beállni Jób irigy és bölcstelen tanácsadóinak a sorába, akik feszt azzal vették körbe Jóbot, hogy bűnt követett el biztos és Isten ezért bünteti. Ha valakivel rossz dolgok történnek, akkor nem szabad azt a következtetést levonni, hogy Isten biztos bünteti valamiért (pedig olyan sokszor ez lenne az első gondolatunk emberileg gondolkodva).

Isten sokkal mélyebbre szeretne ásni, mint ahogy az emberi törvények működnek: ha rosszat tettél, rossz vagy, bűnhődj. Isten tudja, hogy nem a tüneteket kell kezelni, hanem a problémák gyökerét kell megtalálni és megoldani. És ez az ember szívénél található, nem a tetteinknél, körülményeinknél. Isten mélyre ás és azt a problémát kezeli, ami a legnagyobb szégyenünk és a legfájóbb pontja az emberiségnek és személyesen a mi életünknek is: eredendően, természetünknél fogva bűnösök vagyunk. Ez nem egy rossz tett/vétek, amit elkövetünk, hanem inkább egy vírushoz hasonlítható, amit mindenki automatikusan örököl. Látjuk magunkon is és látjuk embertársainkon is: semmi sem elég jó nekünk, mindig találunk valamit, amire haragudni tudunk, ami miatt kiakadunk, panaszkodunk és folyton folyvást a nap valamelyik pontján „elszúrjuk”. Van egy végtelen vágy, hajtó erő bennünk a rosszra. Sok minden jó is van bennünk, de ez a bűnös motiváció képes mindent megfertőzni és egyik napról a másikra már semmi sem jó. Mi már tudjuk mi a megoldás. Nekünk már megbocsátottak. Mi már élhetünk bűntudat-free életet (bűntudatmentes:). Mégis, húsba vágóan érezzük, hogy bűnösök vagyunk. És ezzel nincs is semmi baj, legyünk is ezzel tisztában. Ez egy kicsit kettős dolog, de azt is látjuk, hogy a kettő szépen megfér egymás mellett, sőt igazából, csak együtt működik: reménytelen bűnös vagyok, de Isten elfogad és szeret engem. Ha csak a bűneimet látom, elvesztem. Ha viszont csak azt várom el, hogy Isten automatikusan szeret és elfogad és nem látom, hogy ez kegyelem, ami az Atyai szív végtelen fájdalmába került a Fiú feláldozásakor a kereszten, akkor nem értem igazából ezt a szeretetet.

Úgyhogy lehet, hogy itt le is zárom – de várom a kérdéseket, érzéseket, hozzászólásokat!!! - legyenek ilyen „kettős” napjaink: érezzük, hogy bizony semmik vagyunk és mi semmit nem érdemlünk, ami körülvesz minket, de Isten mégis szeret és kegyelméből magához és áldásaihoz enged. Legyünk alázatosak („Isten az alázatos szívűhöz közel van”), de Isten szeretetével teli.

"Az Úr, a te Istened közötted van; erős ő, megtart; örül te rajtad örömmel, hallgat az ő szerelmében, énekléssel örvendez néked." Sof. 3.17.