(film-)Néző-pont kérdés-e

Sok szeretettel ajánlom mindenki figyelmébe a következő filmet: Szelíd szerelem (letölthető és/vagy online megtekinthető itt, figyelem! több részes, én az elsőre gondoltam).

Vasárnap délután, míg Soma fiúnk szundikált egyet, volt lehetőségünk Hannával kettesben megnézni ezt az amúgy eléggé romantikus szerelmi fikciót, mely a Váratlan utazás és A farm, ahol élünk sorozatok világát idézi fel bennünk - számomra igen fontos dolgokra mutatott rá.

Megpróbálom nem "lelőni a poént", mégis megosztani veletek néhány gondolatot a film alapján. Az egyik: a film végül is arról szól, hogy úgy érkezik el a boldogság - Isten szeretete, gondoskodása - és végül a happy end, hogy előtte minden a feje tetejére áll. És ezt csak alátámasztja az, hogy visszagondolva, minden, ami a filmben jó és áldásnak értékelhető, nagy nehézségek előzik meg. Tulajdonképpen mindig minden, ami jó és örömteli - végre felsóhajtunk, hogy hú de jó, végre ez is megoldódott, észrevesszük, hogy egy csomó minden kellemetlen dolog kellet, hogy ezt megelőzze.

 Feltettem magamnak a kérdést: miért is van ez így? A Bibliából hirtelen a pusztai vándorlás és az ígéret földje jutott eszembe. Várakozás, menetelés, harc, nehézségek és....végre, az ígéret földje. Miért? Miért nem lehetett Egyiptomból átsétálni az ígéret földjére? Milyen célja lehetett Istennek a pusztával? Miért történt annyi minden rossz a filmben szereplő emberekkel? A válasz: miattunk. Abban az értelemben is igaz lehet ez, hogy a magunk hibái miatt, de még inkább fontosabb az, hogy megértsük, nem kevesebb, mint egy isteni cél áll a bennünket körülvevő nehézségeink mögött. Mi ez a cél? Számomra a filmbeli szereplők történetei alapján az, hogy megtörjünk: hogy az öntudatos, csökönyös, öntörvényű, öncélú egónk megalázkodjon Isten előtt. És ez fájdalmas dolog, szenvedéssel jár. Sokszor minél inkább védjük, annál lassabban tanuljuk meg a leckénk és annál  jobban fáj.
Félre ne értsetek! Isten nem önmagukat gyűlölő, kisebbségi érzéssel küszködő, önmarcangoló embereket akar! Isten értékeli az egyéniségünket és így szeret, mindenkit a saját maga ajándékaival, személyiségével és különlegességével. Mégis, ha belegondolunk, sokszor csak Isten áldása után áhítozunk, nem pedig maga Isten után. Gondoljunk csak bele, ha egy szülőtől csak a pénzt, az örökséget és a meleg ételt várnák a gyermekei. Hát nem mutatnánk-e rá mi is ennek a torz kapcsolódásnak a problémáira? Isten a szívünket keresi, nem a szavainkat, a tetteinket vagy a pénzünket. Ő egy belsőséges kapcsolatra vágyik velünk és rá kell, hogy jöjjünk, igazából ennél mi sem kérhetünk többet - ez a mi érdekünk is, mi is csak profitálunk ebből. Imádkozunk egy párkapcsolatért, gyermekáldásért, gyógyulásért, lakóhelyért..."Ó, Uram, vigyél be már az ígéret földjére, miért kell még itt toporzékolva várnom a pusztába, a gondok között?" - és lehet, hogy nem is mi várunk igazán, hanem az Úr vár ránk, hogy végre ne csak a távolból könyörögjünk neki kéréseinkkel, hanem odaszaladva az ölébe esve adjunk neki hálát mindazért, amit 2000 évvel ezelőtt nekünk adott Krisztusban!
Vicces, mivel ezt ahhoz tudnám hasonlítani, mintha valaki megnyerné az ötöst és utána az égnek, földnek csak panaszkodna, hogy mennyibe kerül már a kenyér...Megkaptuk a bűnbocsánatot, a mennyország a miénk, Isten szeretete betölti a szívünket és mi pedig miket vágunk Isten orra alá, hogy "add meg! Add már meg!"...holott, igazán, mit adhatna még???

Végezetül - a másik dolog, amit meg akartam osztani veletek - egy a filmben elhangzott hasonlattal zárnám, azzal kapcsolatban, hogy hogyan is, milyen alapon engedheti meg Isten, hogy nehéz körülmények közzé kerüljünk, még mi is, akik Őt követjük:
Olyan ez, ahogy az apuka kislányával is előfordul, hogy elesik. Nem az apa löki a földre, hanem magától esik el. Viszont az apa odarohan és felsegíti. A kislány 100%osan bízik abban, hogy az apja segít neki, segíteni akar neki. Az édesapa pedig egészen addig nem nyugszik, míg a gyermeke teljesen fel nem állt és helyre nem jött. Ilyen a mi mennyei Édesapánk!

Áldott családi filmezést! Jó lesz!!! :)