2011. július 20., szerda

Gabriel García Márquez: Búcsúlevél

Ha Isten egy pillanatra elfelejtené, hogy én csak egy rongybábu vagyok, és még egy kis élettel ajándékozna meg, azt maximálisan kihasználnám.

Talán nem mondanék ki mindent, amit gondolok, de meggondolnám azt, amit kimondok.
Értéket tulajdonítanék a dolgoknak, nem azért, amit érnek, hanem azért, amit jelentenek.
Keveset aludnék, többet álmodnék, hiszen minden becsukott szemmel töltött perccel hatvan másodperc fényt veszítünk.
Akkor járnék, amikor mások megállnak, és akkor ébrednék, amikor mások alszanak.
Ha Isten megajándékozna még egy darab élettel, egyszerű ruhába öltöznék, hanyatt feküdnék a napon, fedetlenül hagyva nemcsak a testemet, hanem a lelkemet is.
A férfiaknak bebizonyítanám, mennyire tévednek, amikor azt hiszik, az öregedés okozza a szerelem hiányát, pedig valójában a szerelem hiánya okozza az öregedést!
Szárnyakat adnék egy kisgyereknek, de hagynám, hogy magától tanuljon meg repülni.
Az öregeknek megtanítanám, hogy a halál nem az öregséggel, hanem a feledéssel jön.
Annyi mindent tanultam tőletek, emberek... Megtanultam, hogy mindenki a hegytetőn akar élni anélkül, hogy tudná, hogy a boldogság a meredély megmászásában rejlik.
Megtanultam, hogy amikor egy újszülött először szorítja meg parányi öklével az apja ujját, örökre megragadja azt.
Megtanultam, hogy egy embernek csak akkor van joga lenézni egy másikra, amikor segítenie kell neki felállni.
Annyi mindent tanulhattam tőletek, de valójában már nem megyek vele sokra, hiszen amikor betesznek abba a ládába, már halott leszek.
Mindig mondd azt, amit érzel és tedd azt, amit gondolsz.
Ha tudnám, hogy ma látlak utoljára aludni, erősen átölelnélek, és imádkoznék az Úrhoz, hogy a lelked őre lehessek.
Ha tudnám, hogy ezek az utolsó percek, hogy láthatlak, azt mondanám neked, "szeretlek", és nem tenném hozzá ostobán, hogy "hiszen tudod".
Mindig van másnap, és az élet lehetőséget ad nekünk arra, hogy jóvátegyük a dolgokat, de ha tévedek, és csak a mai nap van nekünk, szeretném elmondani neked, mennyire szeretlek, és hogy sosem felejtelek el.
Senkinek sem biztos a holnapja, sem öregnek, sem fiatalnak. Lehet, hogy ma látod utoljára azokat, akiket szeretsz. Ezért ne várj tovább, tedd meg ma, mert ha sosem jön el a holnap, sajnálni fogod azt a napot, amikor nem jutott időd egy mosolyra, egy ölelésre, egy csókra, és amikor túlságosan elfoglalt voltál ahhoz, hogy teljesíts egy utolsó kérést.
Tartsd magad közelében azokat, akiket szeretsz, mondd a fülükbe, mennyire szükséged van rájuk, szeresd őket és bánj velük jól, jusson időd arra, hogy azt mondd nekik, "sajnálom", "bocsáss meg", "kérlek", "köszönöm" és mindazokat a szerelmes szavakat, amelyeket ismersz.
Senki sem fog emlékezni rád a titkos gondolataidért. Kérj az Úrtól erőt és bölcsességet, hogy kifejezhesd őket. Mutasd ki barátaidnak és szeretteidnek, mennyire fontosak neked.
Küldd el ezt annak, akinek akarod.
Ha nem teszed meg ma, a holnap ugyanolyan lesz, mint a tegnap. És ha nem teszed meg, az sem érdekes.

Ez az a pillanat.

2011. július 12., kedd

Isten dicsérete, dicsőítése

„Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek. A ti szelídségetek legyen ismert minden ember előtt. Az Úr közel! Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt; és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.” Fil 4, 4-7

Dicsérd az Urat mindenkor! Dicsérd akkor is, amikor úgy érzed, hogy csak gondok és problémák vesznek körül! Adj hálát azért a helyzetért is, amiben éppen benne vagy, tudva azt, hogy Isten már elkészítette a megoldást, még akkor is, ha ezt nem látod! A Bibliában szereplő embereknek is szükségük volt a hitükre ahhoz, hogy megtegyék azt, amit Isten vár tőlük, hogy el merjenek indulni valahova, hogy meg merjenek tenni valamit, hogy el merjék hinni azt, hogy Isten meg fogja adni a kimenekedést, a megoldást!

A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés. Ennek a hitnek az alapján nyertek Istentől jó tanúbizonyságot a régiek. Hit által értjük meg, hogy a világokat Isten szava alkotta, úgyhogy a nem láthatókból állt elő a látható. Hit által ajánlott fel Ábel értékesebb áldozatot, mint Kain, és ezáltal nyert bizonyságot arról, hogy ő igaz, mert Isten bizonyságot tett áldozati ajándékairól, úgyhogy hite által még holta után is beszél. Hit által ragadtatott el Énók, hogy ne lásson halált, és nem találták meg, mivel elragadta őt az Isten. Elragadtatása előtt azonban bizonyságot nyert arról, hogy Isten szemében kedves. Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt, mert aki az Istent keresi, annak hinnie kell, hogy ő van; és megjutalmazza azokat, akik őt keresik. Hit által kapott kijelentést Nóé azokról a dolgokról, amelyek még nem voltak láthatók, és Istent félve és tisztelve készítette el a bárkát háza népe megmentésére. E hite által ítélte el a világot, és a hitből való igazság örökösévé lett. Hit által engedelmeskedett Ábrahám, amikor elhívatott, hogy induljon el arra a helyre, amelyet örökségül fog kapni. És elindult, nem tudva, hova megy. Hit által költözött át az ígéret földjére, mint idegenbe, és sátrakban lakott Izsákkal és Jákóbbal, ugyanannak az ígéretnek az örököseivel. Mert várta azt a várost, amelynek szilárd alapja van, amelynek tervezője és alkotója az Isten. Hit által kapott erőt arra is, hogy Sárával nemzetséget alapítson, noha már idős volt, minthogy hűnek tartotta azt, aki az ígéretet tette. Ezért attól az egytől, méghozzá egy szinte már elhalttól származtak olyan sokan, mint az ég csillagai és mint a tenger partján a föveny, amely megszámlálhatatlan. Hitben haltak meg ezek mind, anélkül, hogy beteljesültek volna rajtuk az ígéretek. Csak távolról látták és üdvözölték azokat, és vallást tettek arról, hogy idegenek és jövevények a földön. Mert akik így beszélnek, jelét adják annak, hogy hazát keresnek. És ha arra a hazára gondoltak volna, amelyből kijöttek, lett volna alkalmuk visszatérni. Így azonban jobb után vágyakoztak, mégpedig mennyei után. Ezért nem szégyelli az Isten, hogy őt Istenüknek nevezzék, mert számukra várost készített. Hit által ajánlotta fel Ábrahám Izsákot, amikor próbára tétetett, és egyszülött fiát vitte áldozatul az, aki az ígéreteket kapta, akinek megmondatott: "Aki Izsáktól származik, azt fogják utódodnak nevezni". Azt tartotta ugyanis, hogy Isten képes őt a halottak közül is feltámasztani. Ezért vissza is kapta őt, aki így a feltámadás példájává lett. Hit által áldotta meg Izsák is az eljövendő dolgokra nézve Jákóbot és Ézsaut. Hit által áldotta meg a haldokló Jákób József mindegyik fiát, és botja végére hajolva imádkozott. Hit által gondolt József élete végén Izráel fiainak kivonulására, és rendelkezett teteme felől. Hit által rejtegették Mózest születése után három hónapig szülei, mert látták, hogy szép a gyermek, és nem féltek a király parancsától. Hit által tiltakozott Mózes, amikor felnőtt, hogy a fáraó lánya fiának mondják. Mert inkább választotta az Isten népével együtt a sanyargatást, mint a bűn ideig-óráig való gyönyörűségét, mivel nagyobb gazdagságnak tartotta Egyiptom kincseinél a Krisztusért való gyalázatot, mert a megjutalmazásra tekintett. Hit által hagyta el Egyiptomot, nem félt a király haragjától, hanem kitartott, mint aki látja a láthatatlant. Hit által rendelte el a páskát és a vérrel való meghintést, hogy a pusztító ne érintse elsőszülötteiket. Hit által keltek át a Vörös-tengeren, mint valami szárazföldön, és amikor ezt az egyiptomiak is megpróbálták, elmerültek. Hit által omlottak le Jerikó kőfalai, miután körüljárták azokat hét napon át. Hit által nem veszett el az engedetlenekkel együtt Ráháb, a parázna nő, amikor a kémeket békességgel befogadta. És mit mondjak még? Hiszen kifogynék az időből, ha szólnék Gedeonról, Bárákról, Sámsonról, Jeftéről, Dávidról, Sámuelről és a prófétákról. Ezek hit által országokat győztek le, igazságot szolgáltattak, ígéreteket nyertek el, oroszlánok száját tömték be, tűz erejét oltották ki, kard élétől menekültek meg, betegségből épültek fel, háborúban lettek hősökké, idegenek seregeit futamították meg. Asszonyok feltámadás révén visszakapták halottaikat. Másokat viszont megkínoztak, akik nem fogadták el a szabadulást, hogy dicsőségesebb feltámadásban legyen részük. Mások megszégyenítések és megkorbácsolások próbáját állták ki, sőt még bilincseket és börtönt is. Megkövezték, megégették, szétfűrészelték, kardélre hányták őket; juhok és kecskék bőrében bujdostak, nélkülözve, nyomorogva, gyötrődve, sínylődve azok, akikre nem volt méltó a világ; bolyongtak pusztákban és hegyeken, barlangokban és a föld szakadékaiban. És mindezeken, noha hit által elnyerték az Írás jó bizonyságát, nem teljesült be az ígéret, mert Isten számunkra valami különbről gondoskodott, és azt akarta, hogy ők ne nélkülünk jussanak el a teljességre.”


Isten azt várja tőled is, hogy bízd rá magad teljesen, s dicsérd őt, magasztald őt, akkor is, amikor újra és újra problémák vesznek körül! Ő hatalmas, mindenható, ereje és kegyelme felfoghatatlan! Jó az Úr!

"Dicsérjétek az URat! Adjatok hálát az ÚRnak, mert jó, mert örökké tart szeretete!" Zsolt 106,1

2011. július 10., vasárnap

Isten akarata, terve

Miért teremtette meg Isten a világot? Miért teremtett meg bennünket?
  • azért mert szeret bennünket! " Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." János 3,16
  • az Ő dicsőségére lettünk teremtve, megalkotva!
  • célja, terve van az életünkkel! 
De honnan tudom meg, hogy mi Isten akarata? 
  1. Isten azt akarja, hogy minden ember megtérjen, nem akarja, hogy bárki is elvesszen, ezért türelmes velünk szemben: „Nem késlekedik az Úr az ígérettel, amint egyesek gondolják, hanem türelmes hozzátok, mert nem azt akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem azt, hogy mindenki megtérjen.” 2 Péter 3,9
  2. Isten azt szeretné, hogy vele időt töltsünk, vele együtt legyünk!
  3. „Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében,tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig." Máté 28, 19-20
  • Menjetek el: azaz menjünk ki a világba hirdetni az Igét, merjünk kilépni a biztonságosnak érzett helyükből, élethelyzetünkből
  • Mondjátok el: ne tartsuk meg magunknak az örömhírt, tegyünk bizonyságot
  • Mindenkinek: ne legyünk személyválogatóak (család, munkatársak, iskolatársak, barátok, szomszédok, stb.), mindenkinek szüksége van Isten kegyelmére

Honnan tudom, hogy mi Isten akarata az életemben (adott helyzetekben)? 
Két kulcsa van Isten akarata megismerésének egy adott szituációban. (1) Legyél biztos benne, hogy amit kérsz, vagy amit tenni szeretnél az nincs megtiltva a Bibliában. (2) Abban is légy biztos, hogy amit kérsz vagy tenni akarsz, az Isten dicsőségét és a te lelki növekedésedet szolgálja. Ha ez a kettő igaz, és Isten mégsem adja meg, amit kérsz, akkor valószínűleg nem Isten akarata, hogy azt megkapd. Vagy talán csak várnod kell egy ideig rá. Néha nehéz megtudni Isten akaratát. Az emberek azt szeretnék, hogy Isten mondja meg nekik, hogy mit tegyenek – hol dolgozzanak, hol éljenek, kivel házasodjanak össze, stb. Róma 12:2 – “...ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes.”

Isten ritkán ad az embereknek közvetlenül és pontosan információkat. Inkább hagyja, hogy meghozzuk a saját döntéseinket a dolgainkban. Az egyetlen döntés, amit Isten nem akar, hogy meghozzunk, az egy bűn elkövetése vagy ellenállás az ő akaratának. Isten olyan döntéseket szeretne tőlünk látni, amik egyetértésben vannak az Ő akaratával. Tehát honnan tudhatod, hogy mi Isten akarata számodra? Ha közel jársz az Úrhoz és valóban szeretnéd az ő akaratát az életeden, akkor Isten a vágyait a szívedbe fogja ültetni. A kulcs az, hogy Isten akaratát akard, ne a sajátodat. “Gyönyörködj az ÚRban, és megadja szíved kéréseit!” (Zsoltárok 37:4) Ha a Biblia nem beszél ellene és hasznos számodra lelkileg, akkor a Biblia “engedélyt” ad rá, hogy dönts a szíved vágya szerint.