Mi a szerelem?
Nagymama lemondóan legyint: „A mai fiatalok azt nem tudják”. Az éber álmodozás sejtelmes fénye csillan meg a szemében. „A plátói szerelem, az volt a szép” – sóhajt. „Nagyapáddal alig láttuk egymást, de a verseskönyvek közé rejtett fényképét gyakran előhúztam, hogy nézegessem.”
1. Platonista válasz
„Álmodozz és gondolj szépeket!” Ez lehetne a plátói szerelem jelszava. Maga Platón írta majdnem két és fél ezer évvel ezelőtt:
„Csillagokat nézel, szép csillagom, ég ha lehetnék
két szemedet nézném csillagok ezreivel.”
(Szabó Lőrinc fordítása)
Szerinte a valóság az ideák világa. Amit mi érzékelünk, az csak árnykép.
De plátói szerelemről nincs szó a Bibliában! A platonizmus később (a 2-3. században) fertőzte meg a keresztyén gondolkodást.
Ennek nyomán tanítja Aquinói Szt. Tamás a 13. században: A lelki magasabb rendű, mint a testi. A lelki és a testi – a mennyei és a földi – élesen szétválnak egymástól.
Ezt a szemléletet fejezi ki Tiziano jól ismert festménye, az „Égi és földi szerelem”. A mennyei szerelmet ábrázoló nőalak egész testét ruha fedi, áhítatos tekintettel fölfelé néz. Vele szemben a teljesen ruhátlan „földi szerelem” telt idomú nő, horizontálisan szemlélődik.
2. Romantikus (fatalista) válasz
A szerelem rajtunk kívül álló hatalom, amely akaratunk ellenére magával ragad.
„A szerelem, a szerelem,
A szerelem sötét verem,
Beleestem, benne vagyok...”
(Petőfi)
„Az volt a veszted, mind a kettőnk veszte,
az a csillagos júliusi este.”
(Nadányi)
„Nem tehetek arról, hogy beleszerettem” – mentegetőzik a fatalista.
A sorsszerűség gondolata igazolhatja a bűnt is. „Ki tehet arról, hogy Ámor kibe lövi a nyilat?”
A jelszó: „Ki vagy szolgáltatva, nem tehetsz semmit.” Természetesen a romantikus szerelem sem bibliai.
3. Materialista válasz
A szélsőséges materialisták „megtalálták” a „szerelem-anyagot”: C6H5- CH (NH2) – CH3 (phenilacetilamin)
Amikor valaki szerelmes, ennek az anyagnak a koncentrációja megnő a vérében. (Ne siesd el ennek az anyagnak a beszerzését! Intravénásan beadva közönséges izgatószer. Ha befecskendezed kiszemelt „áldozatodba”, lehet, hogy dühös lesz, nem szerelmes.)
Ezt a nézetet kevesen veszik komolyan. Annál többen vallják napjainkban a freudista eszmét: A szerelem = egy állati ösztön szublimációja (szellemivé átalakított formája).
Darwin: az ember lényegében állat.
Freud: az embert éppúgy az ösztönei vezetik, mint az állatot. A cél: kielégülés egy ösztön-tárgyon.
Ha ez igaz, mi következik ebből? Gondold végig: akibe most te szerelmes vagy, az a te számodra ösztön-tárgy. De te is ösztöntárgy vagy annak, aki téged szeret.
Ezzel a szerelem – bármilyen furcsa – személytelenné válik.
Ezt szemlélteti az itt látható ábra.
„Olyan vagy nekem, mint egy ízletes sonkás zsömle. Arra kellesz, hogy kielégüljek veled.” „Ha megunom a sonkás zsömlét, jöhet a sajtos omlett.” A hűségnek – ebben a szemléletben – nincs semmi értelme.
Jelszó: „Éld ki, elégítsd ki!”
Magától értetődő, hogy a szerelem materialista szemlélete is távol áll a bibliai gondolkodástól.
A platonizmus fennkölt szerelme és a materializmus „állatias”, „szennyes” szexualitása konfliktusba kerülhet egymással:
„Betörtek a bivalyok
a liliomos kertbe,
a tulipános kertbe!
Jaj, a kertünk, a kertünk!
Szerelem boldog kertje!”
(Nadányi)
Hogy lehet, hogy egyik sem igaz, teljes, célravezető? A Biblia ezt írja:
„Csalárdabb a szív mindennél.”
(Jer 17,9)
Ezt a tényt húzza alá a szerelem két pszichológiai jellemzője is:
- a) Tudatbeszűkülés („csőlátás”). Megszűnik körülöttem a világ, csak őt látom. Úgy viselkedem, mint béka a kígyó előtt.
- b) Projekció (kivetítés). Olyannak látom a másikat, amilyennek látni szeretném. Belevetítem az álmaimat, vágyaimat, rávetítem a bennem élő, tökéletes lány (vagy fiú) képét.
Mindkét jelenség valóságtorzítás.
Mit tanít a Biblia a szerelemről?
a) A Biblia nem plátói, hanem testi szerelemről beszél.
„Domború csípőid ékszerekhez hasonlók...
Tested búzahalom...
Két melled, mint két őzike...
Nyakad elefántcsonttorony...
Szemeid hesbóni tavak...
Orrod, mint a Libánon tornya...”
(Énekek 7,1 -10)
(Vigyázz! Annyira ne légy „fundamentalista”, hogy ezekkel a hasonlatokkal akarj udvarolni! Kedvesed nem biztos, hogy örülne, ha az orrát a Libánon tornyához hasonlítanád.)
b) A Biblia nem romantikus szerelemről beszél.
Amikor Belsazár király delíriumos állapotban (tökrészegen) titokzatos írást lát a szemközti falon, a próféta, aki az írást elolvassa neki, ezt mondja: „... azt az Istent, akinek a kezében van az életed, és minden utad, nem dicsőítetted...” (
Dán 5,22-23).
A Biblia szerint sorsunk Isten kezében van,
- nem a csillagokban – ahogyan az asztrológia tanítja;
- nem a génekben – ahogyan Szondi sorsanalízise tanítja,
- nem ismeretlen és rajtunk kívül álló hatalmak, pl. a szerelem szeszélyében, ahogyan a romantikus szerelmesek gondolják.
c) A Biblia nem materialista módon beszél a szerelemről, mert szerinte az ember nem csak anyag (a föld porából formált lény, mint az állatok), hanem Isten képe (
1 Móz 1,27). Ezért szerelemben és házasságban Isten lényét kell tükröznünk. Hogy ezt tehessük, szakítanunk kell az önzéssel, mert Isten lényege a szeretet (
1 Jn 4,8).
Az isteni szeretet (agapé)
- feltétlen elfogadás (akkor is, ha öreg és beteg lesz);
- feltétlen odaadás (életét adja...);
- független a hangulattól és az érzelmektől – TETT;
- független a másik viselkedésétől és viszontszeretetétől is;
- nem „én”-, hanem „te”-központú, és ezért személyes.
A Biblia a szerelmet a halálhoz és a sírhoz (a kemény, sziklába vájt sírhoz) hasonlítja (
Énekek 8,6). Isten irántunk való szeretete (szerelme) is a halálban és a sírban lett nyilvánvalóvá számunkra (
Róm 5,8).
A mi szerelmünk egymás iránt akkor tükrözi Isten képét, ha a testi vonzalmat és a baráti érzést az isteni szeretet védőburka veszi körül.
Szemléletesen fejezi ki ezt Getz ábrája.
Ettől lesz erős és tartós, mint a szikla.
Hát én immár kit válasszak?
Egy tréfás kedvű buszvezető vaknak álcázta magát: sötét szemüveget tett föl, fehér botot vett a kezébe, így ült le a végállomáson az egyik utas helyére. Amikor már majdnem megtelt a kocsi, elkiáltotta magát: „Hát senki sem indítja el ezt a buszt?” A vezetőüléshez tapogatózott, leült és begyújtotta a motort. Az emberek menekültek.
Fontos döntés: Ki legyen a párom (az „útitársam”)? De a legfontosabb kérdés ez: Ki vezeti az életemet?
A házasság is hosszú utazás, nem mindegy, hogy ki ül mellettem. De azért ennél is fontosabb, hogy ki ül a volánnál. Előzze meg a párválasztási döntést az élet legfontosabb döntése: Jézus Krisztus élet-„vezetővé” választása.
Ha ez megtörtént, még mindig kétféleképpen gondolkozhatsz:
- „Túl világi” módon így: „A párválasztás teljesen az én dolgom, Isten se szóljon bele.” Ha valóban ezt mondod, alig hiszem, hogy az életfontosságú döntésed valóban megtörtént volna: nem Jézus, hanem te magad ülsz a volánnál.
- A „túlvilági” gondolkodás így szól: „A házasságok az égben köttetnek.” (Miért nem mész akkor máris oda?)
Ez az utóbbi nagyon kegyesen hangzik, de a Biblia erről nem szól.
Ami vele történt, annak az a titka, hogy Isten jelenlétében élt, szoros kapcsolatban az Úrral. Akkor még nem rontotta meg Isten és ember kapcsolatát a bűn. Ebből következett az, hogy
- a megoldást Istenre bízta;
- Isten biztatására keresésre indult;
- Évában felismerte a hozzá hasonló emberi lényt.
A párválasztás útja a hívő ember számára ma is ez: Istenre bízni, az Ő indítására keresni, és felismerni, akit Ő adott.
1. Istenre bízta
Tudnom kell: Isten ismer engem, jól tudja, hogy mire van szükségem, hiszen Ő maga mondta: „Nem jó az embernek egyedül...” A problémámat Ő akarja megoldani.
Az Ő dolga: hogyan oldja meg: hogy házasságban vagy házasság nélkül akar-e megáldani.
Bíznom kell benne, mert Ő teljes és gazdag életet akar adni. Nem a házassághoz kell ragaszkodnom, hanem Őhozzá – ez az első lépés.
Ez azonban nem azt jelenti, hogy tétlenül kell ülnöm, hiszen:
2. Ádám keresésre indult
Isten útmutatása szerint keresett. Sokáig nem talált hozzá illő társat. Ismerkedett az állatokkal, volt köztük „Pintyőke”, „Cicuska”, „Macika”, „Bocika”, de ezek nem illettek hozzá.
3. Felismerte, akit Isten adott
A felismerésnek két fontos mozzanata van:
a) Ez éppen olyan emberi lény, mint én. „Ez most már csontomból való csont, testemből való test. ” Fontos, hogy magadhoz hasonló embert láss a párodban,
NEM simogatni való cicuskát,
igavonó barmot,
jövedelmező üzletet;
NEM „anyapótlékot” – aki „ölmeleget” ad és táplál, hiszen anyáddal voltál egy test, de ezentúl a pároddal felnőttként kell életközösséget vállalnod.
Illyés Gyula a feleségének írja:
„Nélküled mint az olló egy fele
– van árvább ennél?
suta a sorsom, hogy vágjak vele?
Mit kezdenék, ha nem szeretnél?”
b) A párom Isten ajándéka számomra.
Az ajándékozó mindig fontosabb, mint az ajándék. Az ajándékozó személye teszi különösen fontossá és kedvessé az ajándékot. Ádám Istent jól ismerte, Évát még alig. Azért tudta, hogy Éva jó ajándék, mert Isten adta őt, aki maximálisan megbízható és az ember javát akarja. Ha ezt a tényt felismered és az elkövetkező évek, évtizedek során ragaszkodsz ehhez a felismeréshez, segítségedre lehet a hűségben és párod kellemetlen tulajdonságainak elfogadásában. Hiszen a kellemetlen is lehet hasznos, javadra való, ha Istentől fogadod el azt.
Tudta Isten már előre, hogy kit ad Ádámnak feleségül? Természetesen. De Ádámnak keresnie kellett. Az „altatás” csak a végén következett.
Tudja Isten, hogy kit szánt neked házastársul? Természetesen. De valószínűleg te sem úszod meg keresés nélkül. Hiszen Isten azt is tudja, hogy jobban megbecsülöd azt, akiért megküzdöttél, mint az eltátott szájba röpülő sült galambot.
Sokan úgy vélik: arra való a szerelem, hogy két fiatalt egymáshoz vezessen. Én is azt hiszem, hogy a szerelem szép, mégsem tanácsolom, hogy egyszerűen „hallgass a szívedre”. A „szív” sok-sok embert becsapott már. A próféta szerint „csalárdabb mindennél” (
Jer 17,9). Pszichológusként azt mondhatom a szerelemről, hogy az „tudatbeszűkülés” sok „projekcióval”, ami megnehezíti, hogy a valóságot lássa az ember.
Előbb dönts józanul, azután légy szerelmes. Nem csak autót, életet is csak józanul lehet eredményesen vezetni. A Biblia sokszor nyomatékosan figyelmeztet a józanságra. Pál apostol a házasságról szóló tanítást ezzel a mondattal vezeti be: „Ne részegedjetek meg... hanem teljetek meg Lélekkel” (
Ef 5,18). Isten Lelkéről pedig azt írja máshol, hogy „erőnek, szeretetnek és józanságnak a Lelke” (
2Tim 1,7).
Vannak keresztyének, akik „igei vezetés” útján remélnek rátalálni a párjukra. Isten igéje természetesen vezeti az engedelmes hívő embert, „ösvényének világossága” (
Zsolt 119,105). De érdemes tudni, hogy ennek napjainkban gyakorolt néhány formája az apostoli korban ismeretlen volt (nem is volt senkinek saját tulajdonában lévő, saját Bibliája), a „felnyitom, rábökök” vagy az „igekosárból” való ige-húzás inkább nevezhető pogány szokásnak, mint a keresztyén kegyesség megnyilvánulásának. „Igét kaptam” – mondják néhányan, hogy párválasztási döntésüket igazolják ezzel. Isten áldása legyen rajtuk. Valóban vannak köztük olyanok, akiknek házasságán Isten áldása van. De ha valaki nem „kapott” igét, ez nem jelenti azt, hogy döntése nem volt helyes. Szívünk sajnos még bibliaolvasás közben is becsaphat, ha rá figyelünk és nem a józan Szentlélekre.
Pogány szemléletet tükröz legtöbbször a jelkérés is („Uram, ha holnap piros sapkát vesz fel, akkor ő az”) – annak ellenére, hogy van rá bibliai „minta”. Jusson eszünkbe ez a bibliai figyelmeztetés: „Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet!” (
Mt 4,7)
„De hiszen – hallom az ellenkezést – Ábrahám szolgája is jelt kért, hogy megtudja: valóban Rebekát szánta-e Isten Izsáknak feleségül.”
Azt hiszem: ez a történet mégsem lehet számunkra párválasztási minta. Ha mindenben követni akarnád ezt a mintát, akkor:
- te bele se szólhatnál a párod kiválasztásába,
- nem találkozhatnál vele az esküvőig,
- messzi idegenből kellene asszonyt hozni neked.
Egyébként Rebekát azért hozták Izsáknak olyan messziről, hogy az Isten népéhez tartozó Izsáknak a felesége ne kánaánita pogány legyen, hanem istenfélő rokon. Ennek a ténynek ma érvényes üzenete: keresztyén embernek keresztyén legyen a párja is. Amit azonban valóban követni lehet ebből a történetből, azaz, hogy az egész folyamatot végig imádság kíséri. A lényeges pont tehát itt is ugyanaz, mint Ádám esetében: Isten jelenlétében élni, szoros kapcsolatban vele.
Még mindig nyitva marad a kérdés: ha nem „igét kaptam” alapon és nem jelkérés útján, akkor hogyan tudhatom meg: ki legyen a párom?
„... szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul...
és ne igazodjatok e világhoz,
hanem változzatok meg értelmetek megújulásával,
hogy megtudjátok: mi az Isten akarata... ”
Eszerint három előfeltétele van annak, hogy megtudjuk Isten akaratát – nemcsak a párválasztásban, hanem életünk minden döntésében:
- odaszánt élet,
- szakítás a világi értékrenddel,
- megújult gondolkodás.
A megújult gondolkodásból a párválasztásra a következő döntések adódnak:
1. Elengedhetetlen, hogy ugyanaz legyen az útirányunk;a keskeny úton az Élet felé. A naini halottas menet a temető felé tart, de Jézus – és kis csapata – szembe megy a tömeggel az Élet felé. Ha választottad nem ebbe az irányba halad, ne ringasd magad abban az illúzióban, hogy majd te „megtéríted”. A rohadt alma teszi tönkre az egészségest, nem fordítva.
2. Vállalnod kell pároddal a közös igát.
„Ne legyetek a hitetlenekkel felemás igában!” (
2Kor 6,14)
(Latinul, a Római Birodalom hivatalos nyelvén, „coniugium” = iga, házasság)
Tudtok-e együtt imádkozni, Bibliát olvasni, Isten országáról beszélgetni, együtt szolgálni?
3. Hozzád illő legyen.
Nem a hasonmásodra van szükséged, hanem olyanra, aki harmonizál veled. Walter Nitsche írja: hentesmesterrel nehezen harmonizál vegetáriánus nő. Összeilletek-e érdeklődésben, műveltségben, életcélban?
Tökéletes összeillés persze nincs, mindenképpen csiszolódni kell egymáshoz.
4. EI kell döntened: végig és minden körülmények között vállalod-e a párodat(betegen is; akkor is, ha kettétörik a karrierje, ha tönkremegy anyagilag stb.). A libegőből menet közben nem lehet kiszállni. A házasságról azt gondolják egyesek, hogy menet közben is ki lehet ugrani belőle nyaktörés nélkül. Az ilyeneknek városligeti körhinta való, de az nem visz föl a csúcsra.
Így dönteni természetesen csak az tud, aki a párját Istentől fogadja el.
Végül még egy kérdés: Lehet-e több olyan ember is, akivel egy élő hitű keresztyén házasságot köthetne? Szerintem esküvő előtt igen, utána nem. Esküvő után már nem teheted fel a kérdést, hogy vajon őt szánta-e neked az Úr.
Krisztus mellett is csak így lehet jól dönteni. „Aki az eke szarvára veti kezét...” (
Lk 9,62)
